Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


19. rész 3/1

2011.11.02

Gondolnátok, hogy Rob és én egy órán át meg sem szólaltunk? Pedig így volt.

Rob, kezében a térképpel és a GPS-el ment elől, én pedig némán kullogtam mögötte. Néha hátralesett, ott vagyok e még, majd ment tovább.

Nem zavart a csend, sőt. Az induláskor érzett feszültségnek már nyoma sem volt. El-elcsodálkoztam a táj szépségében, a tél utánozhatatlan csodáiban.

Azonban egy dologról úgy tűnt teljesen elfeledkeztem. A hó egyik velejárójáról, a jégről.

-Aúúú..-nyüszítettem halkan, miután nagyot vágódtam.

-Mi az?-fordult hátra ijedten Rob.

-Semmi.-pattantam fel nyomban, de sajgott mnden porcikám.

Az esésem után, mintha nem csak valamely csontom, de a köztünk lévő jég is megtört volna. Teljesen semleges témákról ugyan, de beszélgetni kezdtünk. Néha-néha még nevettünk is.

-hiányzol.-bukott ki belőlem.

-itt vagyok..

-a legjobb barátom hiányzik...

Le sem tagadhatta volna, hogy mást várt. Talán nem is akarta volna, minden az arcára volt írva.

-ezt ne kezdjük újra.

-de Rob....

-nem akarok erről beszélni.. veled nem!

-neked jó így? Hetek, sőt, hónapok óta nem is beszéltünk.

-Mert ki sem látszol... ahj.. tudod jól, hogy miért nem.-nem kellett befejeznie a mondatot, tudtam mire céloz.

-ez nem igaz! És te is tudnád, ha nem lenne rajtad az a hülye szemellenző..

A srác a szemére mutatott, mintegy jelezvén, hogy tökéletesen lát.

-Azt csinálsz, amit akarsz... de nekem akkor is hiányzol.

-A pasidnak annyira már nem..

-Nem zavarná...

-Dehogynem!

-Bízik bennem. Benned nem, de bennem igen.

Volt egy villanás a tekintetében, ami egy pillanatra megzavart. Nem tudtam hova tenni.

-Inkább menjünk tovább. sose érünk célba. Nekem meg holnap dolgom van.

-Mi?-indultam én is utána.

-Rally.

-Hol?

-Olaszország.. Andora rally. Már alig várom.

-Biztos jó lesz..

-Jah.. csapatom majd ezerrel.

-Mi?

-Jó, ezerrel nem, de...

-Te fogsz vezetni?

-Hát nem is a mitfahrer...

Megtorpantam.

-Azt hittem a csapat nem engedi, hogy rallyz..

-De mégis. Kikötöttem, hogy csak olyan csapatnál vagyok hajlandó versenyezni, amelyik engedi a rallyt. Nem volt más választásuk. Legalább egy valamit is érő pilótájuk legyen....

Nem vagyok az erőszak híve, de most be tudtam volna mosni neki egy nagyot. Helyette inkább mély levegőt vettem.

-Rrrremek.

-Az. Szóval nem bánnám, ha igyekeznénk..

Több se kellett, amilyen gyorsan csak tudtam, szedtem a lábam. Még az sem érdekelt, hogy az előbbi manőverem fájdalmai nem múltak el teljesen.

-Azt se tudod merre kell menni!-kiabált utánam a lengyel.

Visszasiettem, kikaptam a kezéből a térképet.

-Most már igen!

Vagy mégsem, s ez tűnt reálisabbnak. Legalábbis gondolom, hogy a túra útvonalában nem szerepelt, hogy 'szánkázz le egy meredek lejtőn'. Én megtettem. Nem direkt, az már biztos.

Ahogy igyekeztem előre, hogy minnél hamarabb véget érjen a 'kirándulás', egyszercsak elfogyott az út a lábam alól. Nem volt mit tennem, csúsztam lefelé, kitduja hová.

Szilárd talajt érve próbáltam kiseperni a havat az arcomból, miközben levegő után kapkodtam.

-Jól vagy?-hallatszott fentről Rob hangja.

-Azt hiszem.

-Lemegyek utánad!

-Jó.. várj.. mi???????? Ne!!!!

De már késő volt. A hegyoldalban lefelé gurulni látszott egy nagyobb hókupac, s benne valahol Kubica.

 -Hát ez nagyszerű..-nyugtáztam 'földet'érését.

-Köszönöm kérdésed, jól vagyok. Nem esett semmi bajom.

-örülök. És most?

-Most?

-Hát nyílván tökéletesen rossz helyen vagyunk, hogy a fenébe fogunk visszajutni a túra útvonalához?

-Itt a gps... -nyúlt a zsebébe Rob.-vagy a táskában? Ehm..-kotorászott a hátizsákban.-izé..

-Nincs meg?

-Háááátőőőőő...

-Csezd meg, Rob, hova lett?

-Honnan tudjam? Vagy 200km/h-val száguldottam le a lejtőn, bocsáss meg, hogy nem arra figyeltem, meg van e az a sz.r!

-hhhhm...

-amúgy meg.. ott a térkép..

Na igen.. 'ott'... de hol is?

Óvatosan hátrafordultam és a mögöttünk tornyosuló hegyoldalt vizslattam.

-Ezt nem mondod komolyan...

-Egy, meg se szólaltam! Kettő, csak hogy az előttem szólót idézzem, vagy 200-al száguldottam le a lejtőn, bocsáss meg, hogy nem arra figyeltem, meg van e az a sz.r!

Rob intett, hogy hallgassak. Amúgy sem volt sok kedvem beszélni. Ahogy lassan lenyugodtam, kezdtem érezni a vállamba nyilaló fájdalmat.

 -Ez tényleg, tényleg nagyszerű!-járkált fel alá előttem.

-Hogyan tovább?-szólaltam meg halkan.

Megállt.

-Várj egy pillanatot! Ne mozdulj innen, oké?

Bólintottam.

Eltűnt a fák, bokrok rengetegében. Nem láttam semmit, csak tompa puffanásokat, ágak reccsenéseit, hangfoszlányokat hallottam. Néhány másodperc múlva előkerült, kicsit ziláltan.

-Szóval..-seperte le magáról a havat.-arra megyünk. Elvileg az eredeti út is arra vitt volna minket, csak mi most egy szinttel lejjebb vagyunk.

Nagy nehezen feltápászkodtam a földről. A vállam egyre jobban fájt.

-Megütötted magad?

-Csak egy kicsit...

-Hagy nézzem!

-Isten ments! Megfagyok!

-Add a zsákot, majd viszem én..-ajánlotta fel.

Nem tudtam visszautasítani, hisz a ruha érintése is pokoli fájdalommal járt, nem hogy még egy több kg-os táskáé.

Minden irányadó eszköz nélkül folytattuk utunkat. Ekkor még messze álltam a kétségbeeséstől és a pániktól, de ezekre sem kellett túl sokat várnom.